Stratégiai szerződést kötött a Continental és a Debreceni Szakképzési Centrum

 Az eseményen részt vett Dr. Papp László polgármester, Tirpák Zsolt kancellár, Hámori Éva főigazgató, Lukas Juranek ügyvezető igazgató és Makray Réka HR igazgató.

Szakmai gyakorlat, tantárgy fejlesztés, karriertanácsadás: ezeket tartalmazza az az együttműködési megállapodás, amelyet a Debreceni Szakképzési Centrumával kötött a Continental.
A cég debreceni gyárának alapkövét tavaly szeptemberben tették le. A 100 millió eurós beruházással 450 új munkahelyet teremtenek a városban. A jól képzett szakemberek egy része a centrum négy intézményéből kerülhet ki a Continentallal kötött megállapodás eredményeként.

A Brassai lett a Continental bázisiskolája, de a Beregszászi, a Mechwart és a Vegyipari diákjai is részt vehetnek majd a programban, amely már a legkorszerűbb technológia alkalmazására készíti fel őket, az úgynevezett ipar 5.0-ra.

- Az ipar 5.0-ban pedig olyan robotok dolgoznak, akik kooperatívak és az emberrel képesek harmonikus együttműködésben dolgozni. A Continental ezt a legmodernebb környezetet és technológiai teret kínálja - mondta Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellára.
Ehhez kell a Debreceni Szakképzési Centrumnak megfelelő szakembereket biztosítania. Ezt segíti a most aláírt együttműködési megállapodás. A DSZC diákjai 10. osztálytól kapcsolódhatnak be a speciális képzési lehetőségbe.

- Sok dolgot csinálunk együtt az oktatási programban. A diákoknak speciális műhelygyakorlatokat, de lesznek tanárképzések is. De a tanulók részt vehetnek karriertréningeken is - emelte ki Lukas Juranek, a Continental Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A rendezvényen Papp László polgármester azt mondta: egy az együttműködés nem csak a Debrecenben tanuló diákoknak jelent karrierlehetőséget, de a város fejlődése miatt is fontos.
- Egy város számára talán az egyik legfontosabb kihívás, hogy a fiataloknak, a diákoknak tud-e reális lehetőséget nyújtani. Tudja-e magát úgy pozicionálni, hogy a diákok válasszák, szeressék azt a várost, és képzeljék el ott az életüket - mondta a polgármester.

A Debreceni Szakképzési Centrum a közeljövőben összesen 12 vállalattal köt majd hasonló megállapodást.

A Continental debreceni üzeme 100 millió euróból, azaz több mint 32 milliárd forintból épült fel a Déli Ipari Parkban. Az új gyárban 450-en fognak dolgozni.

(Forrás: Dehír)

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot